Könyvfesztivál: idén is megrendezik a fesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit
2019.04.26.Idén is megrendezik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit, az Európai Írótalálkozót, a Kis Könyves Éjt, a Könyvtáros Klubot és az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját.
Pénteken nyolcadik alkalommal lesz országszerte Kis Könyves éj, több mint 20 fővárosi és vidéki független könyvesbolt várja programokkal a közönséget kora estétől éjfélig, többek között Biatorbágyon, Kecskeméten, Nagykovácsiban, Sopronban, Székesfehérváron és Monoron.
A programkínálatban szerepel egyebek mellett Tandori Dezső-kiállítás, mesemondás, zenés Villon-est, interaktív krimi műhely, Muzsikáló madárház Gryllus Vilmossal, valamint számos magyar és külföldi szerzővel, illusztrátorral is találkozhatnak az érdeklődők. Budapesten például Jean-Christophe Rufin francia író Vad tengereken - Benyovszky gróf kalandos élete című könyvét mutatja be a Latitudes Könyvesboltban, Martyna Bunda lengyel írónővel pedig a Gdansk Büfé és Könyvesboltban találkozhat a közönség.
Budaörsön a Fantazmagória Gyerekkönyvesboltban az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mesekaravánja kínál gyerekprogramot, a szentendrei Parti Medvében Hanga Réka illusztrátor kiállítását nyitják meg, a Pécsi Pagonyban Cseh Tamás-emlékkoncert is lesz. A Kis Könyves Éj teljes programkínálata a kiskonyves.blog.hu internetes oldalon tekinthető meg.
Az Európai Írótalálkozót az Európa Pontban rendezik meg pénteken a Millenáris parkban. A norvég díszvendégség alkalmából Thomas Hylland Eriksen, Marta Breen, Tomas Espedal, Lsmund H. Eikenes és Klara Hveberg norvég szerzők a skandináv ország irodalmi diskurzusairól fognak beszélgetni, majd az Európai Unió Irodalmi Díja lesz a téma, amely idén 10 éves. Délután német, osztrák, svájci, lengyel és szlovák szerzők részvételével járják körül az irodalmi fordítás témakörét, majd Női szerzők, női témák a mai európai irodalomban címmel lesz kerekasztal-beszélgetés az Európa Pontban.
Idén 22 pályakezdő szerző érkezik Budapestre a kontinens különböző országaiból a 19. Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára, amelyen Magyarországot a Margó-díjas Mécs Anna képviseli. A vendégek közül Anne Cathrine Bomann dán írónő Agathe, valamint Andrei Dósa román író Füves könyv címmel a fesztiválon mutatja be első regényének magyar fordítását.
A Könyvtáros Klub pénteken és szombaton elsősorban szakmai programokkal várja az érdeklődőket a könyvfesztiválon, több beszélgetés foglalkozik például az olvasásfejlesztéssel, a gyermekek olvasóvá nevelésével. Emellett a norvég gyerekirodalmat bemutató játékot is szerveznek, valamint kedvezményes vásáron lehet hozzájutni tudományos és szakkönyvtárak által kiadott könyvekhez.
Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!