Magyarországon még nem detektálták az omikron variánst

2021.11.28.

Magyarországon a jelenlévő mintákban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) még nem detektálta az omikron variánst – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az NNK sajtóhivatala.

A lap azt követően kereste fel az NNK-t, hogy a hétvége folyamán a közvetlen szomszédságunkban, Ausztriában, Csehországban, Németországban és Olaszországban is felbukkant az omikron, amit először a dél-afrikai térségben fedeztek fel.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggasztónak nevezte pénteken a nagyszámú mutációval rendelkező új vírusvariánst. A WHO szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest. Az omikron felfedezése óta a világ több állama is korlátozza a beutazást a dél-afrikai régió különböző országaiból, Magyarország is csatlakozott a légi közlekedés korlátozásához. Izrael közben egyenesen lezárta határait a külföldiek előtt.

Összesen ötven mutációja van az omikronnak, több mint harminc az úgynevezett tüskefehérjében, amelyet az oltóanyagok többsége célba vesz. Szakértők szerint a magas számból nem kell feltétlenül rosszra számítani, de fennáll a valószínűsége annak, hogy a koronavírus eddigi legfertőzőbb változatáról van szó, amellyel az immunrendszerünk kevésbé tud megküzdeni. A dél-afrikai fertőzöttek között azonban eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést az omikron − mondta Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke.

ripost

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!